Ahelyett, hogy egy semmitmondó bejegyzést írnék arról, hogy ki, kivel, miért és hogyan kezdte ezt a blogot, aminek nyilvánvalóan nincs létjogosultsága, de legalább szórakoztatom magam és kiélhetem vele a grafomániámat, csapjunk is bele a közepébe.

Netflix. A legtöbb ember csak értetlenül kapkodta a fejét, amikor a napokban azzal voltak tele a nyomtatott és elektronikus sajtó hasábjai, hogy a Netflix végre Magyarországon is elérhető. Kb. 2 éve adtam meg az e-mail címemet a Netflix oldalán, mert azt ígérték, hogy azonnal értesítenek, ha "az én országomban is" elérhető lesz a szolgáltatásuk. Jelentem megkaptam az e-mailt. 24 órával azután, hogy beregisztráltam. Azóta is azon gondolkozom, hogy vajon benne vagyok-e az első 10 emberben, akik regisztráltak Magyarországról. Mindig is imádtam a versenyhelyzetet, szeretek nyerni na. A blogon a film- és sorozatkritikák kvázi Netflix ajánlóként is működnek, ugyanis csak ott nézett/újranézett tartalomról szólnak majd.

Nem ismételném rogyásig a már mindenhol megjelent leírásokat a lényeg valóban annyi, hogy a Netflix az egyik legnagyobb online videotéka, ahol két mozijegy/két és fél doboz cigi/3 üveg Törley/5 korsó sör stb. áráért egy hónapon keresztül korlátlanul nézhetünk filmeket/sorozatokat a kínálatból. Igen, nincs fent rajta minden film. Igen, nem minden sorozat elérhető. Igen, még nincs magyar szinkron és felirat. Nevezzetek geeknek, de nekem akkor is megkésett karácsonyi ajándék volt a bejelentés. És egy tanács. Ha már egy legalább alapfokú angol tudásotok van. Nézzetek filmeket angolul, angol felirattal. Valami félelmetesen gyorsan tudjátok fejleszteni a nyelvtudásotokat és a szókincseteket.

Csak sikerült a lényeg előtt három bekezdésnyi sallangot iderittyenteni.

Circle

2015 novemberi (szinte még meleg) film, az imdb szerint dráma/horror/sci-fi kategóriába sorolható.

Khm. Nem sokszor fordul elő, hogy egy-egy film értékelésénél - főleg, ha 5 pontos skáláról van szó - 2 másodpercnél többet gondolkodok. A Circle feladta a leckét. A végén hármasnál maradtam, de úgy érzem még így is jelentősen felpontoztam.

Az alapsztori, hogy 50 ember felébred egy futurisztikus (kis költségvetésű, úgyhogy annyira nagyon azért nem) teremben, ahol meghatározott időközönként egy a terem közepén elhelyezett szerkentyű eliminálja őket. Lelövi, vagy "lelézerezi", a lényeg, hogy meghalnak, mind a két szemükre. Spoiler alert! bár kb. a 10. percben kiderül, hogy a csoport dönti el, hogy ki legyen a következő, aki távozik a vidám kis kommunából.

Ki az, aki feláldozható és miért? Feláldoznád saját magad, hogy megments egy vadidegen embert? Kevesebbet ér az életed, csak mert idősebb vagy az átlagnál? Kevesebbet ér az életed, csak mert a bőrszíned alapján a kisebbséghez tartozol? Kevesebbet ér az életed, csak mert a szexuális orientációd alapján a kisebbséghez tartozol? Többet ér az életed, csak mert gyermeket vársz? Mit tennél meg az életben maradásért?

Nagyon kemény kérdéseket feszeget a film, ami fiktív szociológiai/pszichológiai kísérletnek tökéletes lenne. Ha nem lennének iszonyatosan kétdimenziósok a karakterek és pocsék a színészi játék. Beleszerettem az alapötletbe, iszonyatosan jó filmet lehetett volna belőle kihozni, ezért is kapta meg tőlem a három pontot, de összességében, ha az élvezhetőségét nézem, akkor bőven a racionalitás fölé lőttem.

A színészi játék még az elfogadható kategórián belül van, bár bőven az alját simogatja, de ezt tudjuk be a kis költségvetésnek és annak, hogy itt a színészek a film végéig statim egy helyben állnak, a kamera általában az arcukat mutatja és sokan vannak. Ez az a film, amihez tényleg nagyon jó színészek kellettek volna, de még közepesen jó, ismeretlen arcokkal is elgurulna a történet, ha maguk a karakterek nem lennének annyira nagyon elcsépeltek és szélsőségesek. A mindenkinél mindent jobban tudó bankár, a rasszista rendőr, a bűnöző mexikói (latin amerikai, ha polkorrektek akarunk maradni), az angolul nem beszélő, hiszen nyilván illegális bevándorló mex latin amerikai, a szilikon mellű szőke, áhh napestig tudnám sorolni, a lényeg, hogy néha az arcodat kaparod a sok sztereotípiától és a túljátszott, nevetséges szerepektől. Nem egy és nem kettő ütnivaló (péklapáttal) karakter van a filmben, gyakorlatilag azonnal meg lehetne ritkítani a sort, ha egy ember kezébe kerülni a gyeplő, de pont ez adja a dilemma szépségét, hogy csoport döntésnek kell születnie. Hiába vagy te a jófiú és tudod, hogy ki az, akinek túl kell élnie, (valóban tudod?) egyedül semmire se jutsz.

Az ötvenből maximum három karakter volt, aki nem idegesített halálra és akivel, legalább 1-2 mondat erejéig azonosulni tudtam. Véletlen, hogy az egyik a leszbikus nő volt? Nem hiszem :D

Nagyon érdekes lenne, ha valaki ezt a koncepciót végigvinné és valódi tartalommal töltené fel, mert igenis értékelhető és figyelemfelhívó alkotást lehetne belőle kihozni, de így csak egy sápadt próbálkozás volt. Nem sajnálom a rááldozott másfél órát, annyit bőven megér már maga az, hogy nézőként elgondolkozol a film által felvetett kérdéseken, de jó filmnek nem mondanám. Ahhoz sajnos nagyon összecsapott, nagyon kevés.