Mindig is imádtam a filmeket és azt hiszem az átlaghoz képest sokkal szélesebb spektrumból válogattam magamnak az évek során néznivalót. Ugyanúgy élvezem a rajzfilmeket, mint a horrort, a vígjátékot, vagy a dokumentumfilmeket. Pontosan tudom azonban, hogy vannak megbocsáthatatlan hiányosságaim, kultfilmek, amik kimaradtak a szórásból és amik miatt néha komolyan elszégyellem magam :D

Durva - és nem teljes - lista következik filmekről, amiket mindenki látott, amikben ismerek minden lényegi csavart és bármikor percekig el tudok róluk társalogni bárkivel, de sohasem láttam őket:

A Keresztapa trilógia

Csillagok Háborúja összes

Aranypolgár

Casablanca

Drágán add az életed sorozat

Indiana Jones filmek

Ragyogás

Száll a kakukk fészkére

Dühöngő bika

A zongorista

Igen. Erről az impozáns listáról húzhattam le a Ragyogást, köszönhetően a Netflixnek és a jól működő filmajánló rendszerének.

The Shining (1980)

Az alapok, amikre azt hiszem meglehetősen könnyű volt építkezni:

Stephen King regényéből a forgatókönyvet Stanley Kubrick írta, aki emellett a filmet is rendezte, Jack Nicholsonnal a főszerepben.

El lehet rontani egy filmet, ha ilyen stabil lábakon áll? Biztos, de ebben az esetben szerencsére nem sikerült. Rögtön a lényeggel kezdeném, miután kicsit visszanyúlok a múltam sötét, elfeledni próbált régióiba.

Mindig is szerettem a horrorfilmeket. Imádtam félni, megijedni, érezni a felszabaduló energiát, az érzést, amikor másfél óra után veszed észre, hogy az ujjaid elfehéredtek, annyira szorítod a fotel karfáját. A probléma az, hogy a horrorfilmek is legalább ennyire szerettek engem és nagyon nagy hatással voltak rám. A mindent meghatározó élmény 7 éves koromban történt, a klasszikus videokazetta kölcsönzések virágkorának idején. Stephen Kinget azt hiszem senkinek nem kell bemutatni. Bátyám kölcsönözte ki a Kedvencek temetője című, számomra mindenképpen filmtörténeti mérföldkövet. A mai napig nem tudom hogyan, de sikerült stikában megnéznem a filmet. Életreszóló élménnyel ajándékozott meg. 7 éves koromtól, egészen 20 éves koromig kislámpa fényénél tudtam csak aludni. Köszi King bácsi az áramszámláért! Ahogy leoltottam a villanyt, egyből azon kezdtem el agyalni, hogy vajon ott van-e a gonosz kisgyerek az ágyam alatt, szikével a kezében. Igen, 18 évesen is, amikor józan ésszel pontosan tudod, hogy ez csak egy film, de a trauma hatására, ahogy becsukod a szemed, rögtön előjönnek az ijesztő képek.20 évesen elköltöztem otthonról és az akkori párom nem tolerálta a világosban alvást, úgyhogy sikerült leszokni róla, a szüleim áramfogyasztása pedig beállt az optimális szintre.

Még egyszer köszönöm King bácsi, hogy 30 évesen sikerült visszahoznod ezt a remek, éveken át elkísérő hagyományt, ha csak 2 napra is.

A Ragyogás valami félelmetesen jó film. Nem speciális effektekkel éri el, hogy félj, úgy igazán zsigerből, nem a manapság megszokott ijesztgetős, hirtelen zenével és előugró kis ázsiai gyerekkel operál. Bemászik a bőröd alá, az elméd mélyére és onnan indítja a támadást. A mai besorolás szerint talán nem is horrorfilmnek, hanem inkább pszichothrillernek bélyegezném. Nincsenek benne feleslegesen véres, belezős jelenetek, sokkal okosabban hat rád.

Mivel az alaptézis szerint Jack Nicholson a feleségével és a kisfiával elvállalja egy isten háta mögötti hatalmas luxushotel téli karbantartását, így viszonylag kevés szereplőt vonultat fel a film. Nicholsonról felesleges ódákat zengeni, mindenki tudja mekkora tehetség és mire képes az arcjátékával. Annyira jól hozza a szerepet, hogy hajlamos voltam elgondolkodni rajta a film két és fél órája alatt, hogy ebben az emberben kell lennie egy bizonyos fokú őrületnek, mert ezt nem lehet pusztán színjátszással megoldani.

A feleségét játszó Shelley Duvall szintén viszonylag tűrhetően hozta a rá szabott szerepet, bár sokszor úgy éreztem, hogy a kevesebb néha több lenne. Mocskosul túljátszotta na. A film 1980-ban készült. Tökéletesen mutatja az azóta eltelt változásokat az, hogy egy mai casting alkalmával esélye sem lenne a szerepre. Shelley Duvall ugyanis - legalábbis az én ízlésem szerint - kifejezetten távol áll a dekoratív színésznő Hollywoodban megszokott típusától. Mondjuk ki, Shelley Duvall nem szép. Hasonló - ma már elképzelhetetlen - érdekesség az is, hogy a filmben a két főszereplő folyamatosan dohányzik. Bárhol, bármikor, a gyerek jelenlétében, a hálóban.

Nem lehet szó nélkül elmenni a kis Dannyt alakító Danny Lloyd mellett sem, akinek a Ragyogás után egyetlen tévés szereplése volt. Vajon őt is traumatizálta a film? :D Nem lennék meglepődve. 6 éves volt a forgatás alatt és azzal tudnám leginkább jellemezni a színészi játékát, hogy Kubrickkal együtt sikerült elérnie, hogy két éjszakán keresztül felkapcsolt villanynál kellett aludnom, mert ahogy letettem a könyvet, lekapcsoltam a villanyt és becsuktam a szememet, azonnal hallottam a fejemben visszhangozni az eltorzított hangját, ahogy azt ismételgeti, hogy reedráám, reedráám, reedráám.

A film közben és az utána következő órákban nem egyszer elhagyta a számat a kifinomult és arisztokratikus "aztakurva" kifejezés. Csak úgy magamnak, az üres lakásban. Annak, aki szeret borzongani és szeretne egy kicsit ... hmmm...okosabban félni, ha létezik ilyen szófordulat, kötelezően ajánlott. A végkifejlettel nem voltam kibékülve, sokkal jobban örültem volna, ha SPOILER ALERT!!! a szellemek helyett, az őrületre helyezik a hangsúlyt és Nicholson a bomlott elméje miatt akarná lehentelni a családját, külső segítség nélkül. Érdekes fordulat lehetett volna az is, ha a feleségéről derül ki, hogy őrült és ő indult volna a film végén baltás Canossa-járásra.

A lényeg azonban, hogy nagyon kult, nagyon nézős, nagyon pszicho, nagyon Jack Nicholsonos. 

Netflixen The Shining néven kereshető, egyelőre angol nyelven, angol felirattal.